A Kreatív Tér egy ifjúsági központ: képzések, csereprogramok, táborokat, önkéntes programok számára adunk otthont, teret, eszközöket, szolgáltatásokat, Hollókőn. Emellett csoportszállást és kempinget üzemeltetünk.
Piramisjáték, pénzközpontú szekta – így jellemezték a Humana karitatív hálózatot a magukat átverve érző egykori önkéntesei.
„Főképp érzelmileg zsarolnak” – írta a HVG munkatársának a Humana People to People nemzetközi segélyszervezet volt magyar önkéntese. Ő és egy másik volt önkéntes, egy fiatalember, aki szintén neve elhallgatását kérte, egyformán festette le a Humana bonyolult szervezetét. A tevékenység dióhéjban: idealista fiatalok ingyenmunkájából üzleti hasznot kovácsolni, közben segély gyanánt aprópénzt juttatni a fejlődő országokba, elsősorban Afrikába és Indiába. A bevétel másik forrása a konténeres ruha gyűjtése, ami élőmunkát sem igényel.