2001 az Önkéntesek Nemzetközi Éve és 2011 az Önkéntesség Európai éve után 11 civil szervezet kezdeményezése révén Magyarország Kormányának támogatásával 2021 –t az Önkéntesség Magyarországi Évének nyilvánították. A kezdeményezéshez csatlakoztak további civil szervezetek, önkormányzatok, valamint vállalkozások is. Ennek az évnek bárki alkotója lehet, így az is, aki csak egy órát szeretne önkénteskedni és az is, aki szervezetével nagy akciókba vonja be az önkénteseket akár az egész települését vagy az országot. A lehetőségek egész évben nyitva állnak mindenki számára. A 2021-es Önkéntesség Magyarországi Évéhez csatlakozott, Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar koloratúrszoprán opera-énekesnő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, valamint Gundel Takács Gábor Táncsics Mihály-díjas magyar újságíró, műsorvezető, sportriporter, kommentátor, mint az év nagykövetei.

 

A 2021. február 3-án online megtartott sajtóeseményt Rózsás Ildikó, a Kaptár Országos Ifjúsági Szolgáltató NKft., ifjúság szakértője nyitotta meg, és moderálta.

 

Első megszólalóként Dr. habil. Juhász Gábor az online sajtóesemény partnerszervezetének, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja köszöntőjében kiemelte, hogy az egyetemi karon sok egyetemista végzett és végez önkéntes tevékenységet a járványidőszakban. A Társadalomtudományi Kar pedig számos olyan képzést indít, amely a szociális terület segítő szakmáira készíti fel a fiatalokat, vagy kutatásokon keresztül, összefüggéseiben vizsgálja az önkéntességet, ezekre az egyetemi szakokra február 15-ig lehet jelentkezni.

 

F. Tóth András az Önkéntes Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója, mint az év ötletgazdája és a kezdeményező csoport tagja elmondta, hogy: „Különleges lehetőséget kínál az idei Önkéntesség Magyarországi Éve arra, hogy tovább növeljük az önkéntesek számát, elsősorban a fogadó szervezetek minőségfejlesztésén keresztül. Ennek az eredményes megvalósításához számos tényező szükséges, a szervezeti kapacitások fejlesztésétől, az állami támogatási lehetőségek bővítéséig. Azt várom az évtől, hogy az eddigi eredmények elismerése mellett, a hazai önkéntesség fejlődésének egy új időszakát indíthatjuk el, amihez természetesen várjuk minden érintett szervezet, intézmény, önkormányzat és vállalat csatlakozását”.

 

Rácz Zsófia helyettes államtitkár (Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter)is köszöntőt mondott, valamint kifejtette, hogy  2010 óta folyamatosan emelkedik hazánkban az önkéntesek létszáma, jó látni azt, hogy egyre többen vagyunk, akik valamilyen önkéntes tevékenységet folytatnak. Éppen ezért az önkéntesség évében egy egész évet átölelő eseménysorozattal készülünk, amelybe szeretnénk bevonni mind a kormányzati, mind a civil és a vállalati szektor szereplőit is. Az Önkéntesség Magyarországi Évének kormányzati oldalról az egyik fontos célja, hogy 2021.ben az önkéntes fogadó szervezetek bevonásával kidolgozza a 2021-2030 közötti időszak új Nemzeti Önkéntes Stratégiáját. Ezzel az évvel azt üzenjük, hogy az önkéntesség érték, hiszen ez az egyetlen olyan tevékenység, ahol az által leszünk többek, hogy másoknak adunk.

 

Miklósa Erika és Gundel Takács Gábor az év nagyköveteiként személyes elköteleződésükről, az önkéntességhez való viszonyukról meséltek. Miklósa Erika elmondta, hogy számára a legfontosabb szó az önkéntességben az adás. „Én adok, és ezért visszaadnak valamit, ami ad egy olyan töltést, amivel a művészetemet is sokkal színesebben tudom megélni, és ezzel példát mutatok a környezetemnek. Olyan pluszt ad az önkéntesség, ami kihat az életminőségre. Boldog vagyok, hogy az Önkéntesség Magyarországi Éve 2021 nagykövete lehetek. Önkéntesnek lenni egy életforma.”

Gundel Takács Gábor szinténazt emelte ki beszédében, hogy adni jó. „Ha valakinek van valami feleslege akár időből, akár tudásból, annak igen is adni kell, igenis bele kell adnia a közösbe. Annyi mindent kapunk az élettől, amit talán meg sem érdemlünk. A mi szakmánkban például Erikával kapunk egy csomó hitelességet azáltal, hogy végezzük a munkánkat, ez a hitelességet vissza is lehet adni. Ha elértük azt, hogy az emberek odafigyelnek ránk, és elhiszik azt, amit mondunk, akkor nem csak a televíziós műsorokban és az opera színpadokon kell kinyitni a szánk, hanem akkor is, amikor vannak olyan társadalmilag fontos dolgok, amikre fel kell hívni a figyelmet, mint például az önkéntesség. Azon fogunk dolgozni ebben az évben, hogy a társadalom minden tagja a lehetőségeihez képest adni tudjon másoknak.”

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatügyvezető alelnöke személyes példáján keresztül mutatta be, hogy az önkéntesség mennyire fontos helyet foglal el az ember életében, ha egyszer kipróbálta. „Van két mondat az életemben az, hogy a kereszténység nem elmélet, hanem gyakorlat és az, hogy de jó, hogy találkoztunk, ami ezidáig éppen 30 évembe került és meghatározó élmény volt. Azóta is ezt gondolom az önkéntességről, hogy az nem más, mint valami fajta jelenlét, valami fajta szerepvállalás a másik életében, valami fajta ajándék önmagunkból, amit egyébként sokszorosan kapunk vissza. Az önkéntességre tulajdonképpen mondhatnám az is, hogy nem is önzetlen, hisz nagyon sokszor térül meg az ember életében. Mi ma is arra törekszünk a Máltai Szeretetszolgálatnál az önkéntes programjainkban, hogy ezt a jelenlétet mutassuk meg a másik életében. Mégpedig úgy, hogy valamilyen módon közösséget vállalunk másokkal, ezt igenis meg tudjuk tenni és ennek legjobb gyakorlata az önkéntesség.”

 

 

Bálega János, a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesületstratégiai vezetője a helyi programok kapcsán elmondta, hogy az Önkéntesség Hete események a szíve, lelke lesz az ÖMÉ2021-nek. A négy témahét fókuszai ezek lesznek: áprilisban a környezetvédelem, júniusban a szociális szféra, augusztusban az ifjúság-család, októberben az idősek. A helyi programokban is fontos cél lesz a szakmai innováció, a szakmai minőség fejlesztése. A regionális koordinációt két szervezet látja majd el országosan a Dunától keletre a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület, nyugatra pedig a Kaptár Országos Ifjúsági Szolgáltató Nkft. Reméljük, sokan sokféle programmal, eseménnyel tudnak majd csatlakozni az ÖMÉ2021hez

 

Dr. habil Arapovics Mária, az ELTE TáTK egyetemi docense arra hívta fel a figyelmet, hogy a közösségi és civil tanulmányok képzés hallgatói, a leendő közösségfejlesztők tanulmányaik során felkészülnek az önkéntesek koordinációjára is, amire a kulturális és szociális intézményekben egyre nagyobb az igény. Az önkéntesek fogadása segíti az intézmények közösségi részvételen alapuló működését, társadalmiasítását. Aktív civilként az Önkéntesség Magyarországi Éve alkalmából, Az Élethosszig Tartó Művelődésért Alapítvány önkénteseivel, egyetemi hallgatók bevonásával szakmai blogot szerkeszt dr. D. Babos Zsuzsannával közösen, amihez várják a szakemberek és önkéntesek csatlakozását.

A KPMG is örömmel csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez. A program beharangozó sajtóeseményén Liptay Gabriella, a KPMG marketing és kommunikációs igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, hogy „Manapság egyre többet beszélünk „a küldetés vezérelt" cégekről és gazdaságról, amely jól téma illeszkedik az ÖMÉ missziójához is. A fenntarthatóan, értékteremtően működő vállalatoknál a jövőképformálás és gazdasági növekedés, a küldetés, szorosan összekapcsolódik. Ma már látjuk, hogy ebből az igényből indulnak ki a legnagyobb innovációk az ipar, a pénzügy, az oktatás, de az egészségügy területein is. A küldetés vezérelt cégeknél, így a KPMG-nél is, kulcsfontosságú az aktív, elégedett, sikeres munkavállaló, aki pl. az önkéntes munkái során szerzett tapasztalatai, e sokrétű kapcsolatok, a más típusú helyzetek által új tudásra tesz szert és e szituációk segítik őt ügyfélkapcsolataiban, céljai elérésében és az önmegvalósításban is"

 

Vad Lilla, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítványönkéntes programjainak vezetője kiemelte, hogy az Önkéntesség Évének egyik fontos célja, hogy elismerjük, ünnepeljük az önkénteseket, ezért 52 héten keresztül bemutatunk egy-egy aktív, példaértékű önkéntest az ország különböző területeiről, az év honlapján a https://ome2021.hu/ oldalon. A „Hét önkéntese” címre érdemes önkéntesekről várjuk a javaslatokat. Az év nyitó- és záró ünnepsége szintén az elismerésekről, célokról, eredményekről, az önkéntesség ünnepléséről szól majd. Terveink között szerepel egy szakmai konferencia megszervezése, illetve már készül az új Nemzeti Önkéntes Stratégia, melyet társadalmi egyeztetés keretében bárki véleményezhet, alakíthat majd. Legyen önkéntes vagy szervezet, szakember vagy lelkes segíteni vágyó – mindenkinek számtalan lehetőségeket kínál az Önkéntesség Magyarországi Éve 2021.

 

Az online sajtótájékoztatóról készült film itt tekinthető meg