Hírek

 

2011 az Önkéntesség Európai Évében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felkérésére az Önkéntes Központ Alapítvány és az Önkéntes Centrumok idén nyáron turnézva hívják fel a figyelmet országszerte az önkéntességre játékos, interaktív programokon keresztül.

Kedves Érdeklődők!

 Az Önkéntesek Hete programra kiírt pályázatok sikeresen megvalósultak országszerte. A nyertes pályázók beszámolóit az Önkéntes program beszámolók címszó alatt találhatják.

A Balassi Intézet oktatással és kulturával kapcsolatos tevékenységeket végez, és különböző, magyar nyelvvel kapcsolatos programjai, tanfolyamai vannak. A 2011. július 18-án kezdődött Nyári Egyetemükre érkezett egy olasz mozgássérült fiatalember (kerekesszékes), akit édesanyja kísért el.

 

  A délutáni programokra csak nehézségek árán tud, vagy nem tud eljutni, így szüksége lenne egy kísérőre, aki segítené a közlekedését, hogy eljuthasson különböző programokra.

A Kurt Lewin Alapítvány az „Önkéntesség testközelből – rádióban, weben, utcán” című programja során két, egymástól független pályázatot hirdet meg matricatervetzésre és cikkírásra.

 

Az Utolsó Padban Egyesület felső tagozatos, valamint középiskolás diákok korrepetálására, pótvizsgára való felkészítésére keres önkénteseket. Főként, matematika, fizika, kémia, valamint nyelvszakos tanárok, hallgatók jelentkezését várják.

Önként érezzük magunkat jól és segítsünk a rászorulókon!

Idén nyáron turnézik az önkéntesség

 

2011 az Önkéntesség Európai Évében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felkérésére az Önkéntes Központ Alapítvány és az Önkéntes Centrumok idén nyáron turnézva hívják fel a figyelmet országszerte az önkéntességre játékos, interaktív programokon keresztül.

 

A Pihenő Vinyén, közvetlenül a Cuha szurdok bejáratánál, a cuhai Tanösvény elején helyezkedik el, kiváló pihenési lehetőséget nyújtva a megfáradt turistáknak.
A Vinyei Turisztikai Pihenő 2011. 06.04-12 között, az Önkéntesek Hetén készült el. Az Ültess Fát Alapítvány az Önkéntesek Hete pályázat egyik nyerteseként szervezte a munkát. 

Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA), az Önindító Program - Az önkéntesség elterjesztése Magyarországon, TÁMOP 5.5.2 projekt keretében készítette az alábbi kisfilmet, az önkéntesség és azon belül az Önkéntes Centrumok munkájának népszerűsítése érdekében.

 

Az önkéntesség európai éve programsorozat részeként Debrecenben konferencián tanácskoztak a szakemberek. Itt a szakma aktualitásairól és speciális területeiről, így például a bűncselekmények áldozatainak megsegítéséről is szó esett.

ÖKA külső menü